Bécsi Erdő kerékpáros körtúra

Kerekezze körbe Bécset!

A Bécsi Erdőt kerékpárral körbejárva könnyedén felfedezhetjük a környék kulturális nevezetességeit és természeti szépségeit. A Bécsi Erdő kerékpáros körtúra során válogatott, különösen kerékpárosbarát panziók nyújtanak szállást éjszakára, míg nappal az útvonal mentén található kirándulóhelyek széles választéka kápráztatja el a vendéget. A 215 kilométeres útvonalon a kedélyes kerekezést kedvelők kényelmesen, csaknem emelkedők nélkül juthatnak el vízpartra, erdőbe és borozókba egyaránt. A változatos biciklitúra irányát többnyire négy folyó, a Duna, a Traisen, a Gölsen és a Triesting, végül a Wiener Neustadt-i csatorna határozza meg. A Duna és a Traisen mentén ártéri erdők szegélyezik utunkat, míg Lilienfeld előtt – Ausztria erdőségekben leggazdagabb régiójába érkezve – már előalpesi erdők között haladunk. A borkedvelők három szakaszon: Klosterneuburgban, a Traisen völgyében és a termálvizek régiójában is meggyőződhetnek a helyi borok kitűnő minőségéről, ha betérnek egy-egy jellegzetes, hagyományos borozóba.

A túra egyik lehetséges kiindulópontja Bécs. Először kövessük a „bécsi kerékpárutak” jelzést egészen a Duna-menti kerékpárútig, aztán a Duna-menti kerékpárút (EuroVelo 6), a Traisental-kerékpárút (4. sz.) és a Triesting-Gölsental-kerékpárút (42. sz.) tábláit, majd végül a termál-kerékpárutat (EuroVelo 9).

A csomag tartalma:

  • 4 éjszaka kétágyas szobában, reggelivel kerékpárosbarát szálláshelyeken Tullnban, Wilhemsburgban, Hainfeldben és Badenben 
  • Csomagtranszfer – ár érdeklődésre

Ár személyenként:

  • Kétágyas szobában 335,- €-tól

Az árak a szállodai illetéket nem tartalmazzák. További információ: www.niederoesterreich.at/taxen

Ajánlat időtartama

  • foglalható 2024.04.01. tól 2024.10.31.

Szervező

Mostviertel Tourismus GmbH
Neubruck 2/10, 3270 Scheibbs, Tel: +43/7482/20 444
E-Mail: info@mostviertel.at, Web: www.mostviertel.at
Eintragungsnummer 2010/0013, GISA Zahl 14124099

A Mostviertel Tourismus GmbH általános szerződési feltételei érvényesek – ezek megtalálhatók a www.mostviertel.at/reise-und-stornobedingungen oldalon.

Ajánlatkérés

Bécsi Erdő kerékpáros körtúra ajánlatkérés

Utazás időpontja
Az Ön adatai








Személyes adatait (név, cím, e-mail cím, telefonszám) és az utazásra vonatkozó adatait (érkezés és utazás napja, személyek száma, gyerekek száma és életkora) csak azzal a céllal tároljuk és továbbítjuk a szállásadók/szolgáltatók felé, hogy azok érdeklődésére válaszolni tudjanak. Adatait egyéb harmadik félnek nem továbbítjuk. Érintettként jogairól, ill. rólunk, mint az adatfeldolgozásért felelősről adatvédelmi szabályzatunkban tájékozódhat.




Ezt az oldalt a reCAPTCHA védi, és a Google adatvédelmi irányelvei és szolgáltatási feltételei érvényesek.